Archívum - 2010. május
Mennyit keresnek a Malév vezetői válság idején?
A Malév vezetése részéről rendszeresen felmerül, hogy a bérköltségek csökkentésével javítsanak a cégcsoport megrendült anyagi helyzetén. Egy ilyen helyzetben azonban arról sem szabad megfeledkezni, hogy maga a menedzsment is óriási összegeket emészt fel – pár hónapja ismét az adófizetők pénzéből.
Merre tovább, Malév?
Fennállása óta a Malév-csoport még sosem volt ilyen drámai helyzetben. A légitársaság május 28-i közgyűlésén elfogadott mérleg szerint majdnem 27 milliárd forint veszteséggel kell szembenéznie az új tulajdonos Magyar Államnak. A tulajdonosváltás miatt szükséges működési szabálymódosítások mellett elfogadták a cég három éves stratégiáját is – csaknem 50 millió eurónyi költségcsökkentés a cél, a bevételek növelése [...]
A Malév GH-t sürgeti a LESZ és a munkavédelmisek
A Munkavédelmi Bizottság újabb, összefoglaló jellegű levélben sürgette a Malév GH vezetőségét: tegyenek valamit a cégnél uralkodó veszélyes, szabálytalan és méltatlan munkakörülmények ügyében. Ezt az tette szükségessé, hogy a legtöbb korábbi felvetésre semmilyen választ sem adott a menedzsment. Több mint egy hónappal a tulajdonosváltás után már nincs mire fogni a halogatást.





