Archívum - 2009. január
Húzza az időt a Hochtief-Budapest Airport vezetése
A mai meghibásodás is rávilágít az eredeti ultimátum tarthatatlanságára
Semmilyen érdemi tárgyalásra nem volt hajlandó ma a reptér csúcsvezetése. A szakszervezetek és a középvezetők közös javaslatának végigszámolásához újabb négy napot kértek – korábban órák alatt is készek voltak kijelenteni egy-egy javaslatról, hogy szerintük az miért hibás.
Közeledés, kérdőjelekkel – Zöld utat kap a szakszervezetek és a középvezetők javaslata?
Jelentősen közeledtek az álláspontok a mai sztrájk-tárgyalásokon a munkarendek és a beosztások terén. A szakszervezetek kifogásaival egyetértenek a napi problémákat pontosan ismerő középvezetők is, az igazgatók azonban még csak ízlelgetik, amit az érdekképviselők hónapok óta állítanak.
Megosztott a Hochtief-Budapest Airport menedzsmentje
A Unite ellenzi a cég londoni reptérvásárlását, ha nincs megegyezés Budapesten
A középvezetői szinten dolgozó menedzserek pontosan látják, hogy megvalósíthatatlan a gyakorlatban a Hochtief-BA csúcsvezetésének diktátuma. A Ferihegyre látogató brit érdekképviselők súlyos bírálatot fogalmaztak meg a cég eljárásával kapcsolatban.
Semmi sem elég a Hochtief-Budapest Airportnak?
Megegyezés helyett erődemonstráció a menedzsment igazi célja
A munkaadó lesöpörte az asztalról a szakszervezetek tegnapi, munkarendekre tett javaslatát, pedig az 80% feletti munkaerő-kihasználtságot, és több százmillió forintos éves megtakarítást jelentene a cégnek. A menedzsment semmilyen feltétellel sem fogadja el a javaslatot, csak saját ultimátumáról hajlandó vitatkozni.
Mi marad a repülőtérből – egyik rossz kiszervezés a másik után
A takarítás után az üzemeltetési terület is kikerülne a Hochtief-Budapest Airporttól. Az eddigi kiszervezések a színvonalnak sem használtak, és azok során mindig a dolgozók húzták a rövidebbet. A szakszervezetek kifogásától függetlenül is megbukhat a takarítás kiszervezése.
A szakszervezetek javaslata mindkét oldalnak jó lehet
Továbbra sem tudni, miben érdekeltek a tanácsadók
A sokszor ismételgetett rossz diktátum helyett egyetlen jó koncepcióra volna szükség a sztrájk-tárgyalások előmozdításához. Ezért új, a munkaadó költségcsökkentő és hatékonyságnövelő szempontjait figyelembe vevő javaslatot ismertettek a szakszervezetek a mai sztrájk-tárgyaláson. Ma külsős tanácsadó jelentette be az újabb pánikszerű kiszervezés tervét.
Rejtélyes tanácsadók tűntek fel a sztrájk-tárgyalásokon
Azt is megmondják, az igazgató mire válaszolhat, és mire nem
A szakszervezetek azt kérdik a Hochtief-Budapest Airporttól, kik azok a külsős jogászok és tanácsadók, akik újabban rendszeresen részt vesznek az egyeztetéseken, és megszabják, mire mit válaszolhatnak a cég vezetői. A válaszokról a Gatwick repülőtér német kézbe kerülése miatt aggódó brit Unite szakszervezetet is tájékoztatják.
Furcsállják a szakszervezetek [...]
Európa Ferihegyre figyel – aggódnak Londonban is
Budapestre hozza kongresszusát London helyett az ETF
A Hochtief-Budapest Airport lépéseit aggodalommal figyeli a londoni repülőterek dolgozóit is tömörítő Unite szakszervezet és a Gatwick repülőteret birtokló BAA vezetése is – a német cég ott is megvetné a lábát. Február 3-4. között Budapesten tartja eredetileg Londonba tervezett rendes kongresszusát az Európai Közlekedési Dolgozók Szövetsége (ETF).
Hatékonyabb egyeztetési rendszert javasolnak a ferihegyi szakszervezetek
Az 1-es terminál bezárásával, elbocsátásokkal fenyeget a Hochtief-Budapest Airport
Ismét arra kérik a szakszervezetek a cégvezetést, hogy a jövőben írásban is küldjék el javaslataikat, és konkrét tervekről egyeztessenek a felek. Annak nincs értelme ugyanis, hogy a menedzsment órákon keresztül ismételgeti, amit egy mondatban is össze lehet foglalni: nem engednek szeptember óta változatlan ultimátumukból, és meg sem [...]
A ferihegyi szakszervezetek reggel hatkor felfüggesztik a sztrájkot – további rövid munkabeszüntetések elképzelhetőek
Ma reggel hat órától a dolgozók újra felveszik a munkát Ferihegyen, a szakszervezetek azonban készek azonnal újabb sztrájkba lépni, ha a munkaadó Hochtief-Budapest Airport nem dolgozza át szeptember óta ismételgetett bér- és pihenőidő-csökkentő ultimátumát.





